Órák alatt több tízezer megosztásig jutott a Facebookon az a bejegyzés, amelynek írója egy néhány nappal ezelőtti betörésről számolt be. A betörő képét a lakásban bekapcsolva maradt babafigyelő kamera rögzítette a történet szerint.

"Hogyan telt a napom ? Kiválóan.
Betörtek hozzám míg én dolgozni voltam.
Egy dolgot nem mondtak el a tippadók a betörő úrnak.
Van egy bébi megfigyelő kamerám ami véletlenül működött. Szóval segítsünk a rendőrségnek.
Keresem a képen szereplő embert és azt is aki súgott neki hogy mit és hol talál. Célirányosan vitte el a széfet, nem nagyon keresgélt. Kecskeméten történt az eset. Gondolom személyiségi jogokat nem sértek, hiszen a felvétel a lakásomban készült ahova nem hívtam meg a képen szereplő "úriembert"

A kissé hiányos sztoriból nem derül ki, hogy a betörő miként jutott be a házba, hiszen az első kép már a nappaliban mutatja a bűnözőt. A fotók alapján feltételezhető, hogy a betörő a bejárati ajtón át távozott mindössze két és fél perccel azután, hogy a kamera az első képet elkészítette róla, elég gyorsan dolgozott tehát.

20229315_1449694728400235_2018540831395639893_n.jpg

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elkövetőről készült fénykép. Igaz, a valódi siker az lett volna, ha a betörés nem történik meg, vagy a betörő nem tudja magával vinni a széfet.

Már az eredeti posztban is felmerül, hogy valaki "súgott" a betörőnek, hiszen az azonnal a széfhez lépett. Ez alighanem így is van. Az azonban már korántsem biztos, hogy a házat ismerő ember és a bűnöző közvetlen kapcsolatban vannak egymással.

Előfordulhat az is, hogy valaki, aki a tulajdonos házát ismeri, és tudja, hogy van benne egy nem rögzített széf, valamilyen nyilvános helyen beszélt erről a tényről egy ismerősének, aki továbbadta az információt, sőt a betörő akár ki is kihallgathatta ezt a beszélgetést mondjuk a városi buszon vagy az orvosi rendelőben.

A felelőtlen fecsegés sokszor közrejátszik az ilyen eseteknél. Az értékeinket ezért jobb a házunkba látogató emberek tekintetétől elzárva tartani, hiszen egy beszélgetésben felmerülhet az anyagi helyzetünk, sőt terjedhetnek pletykák arról, hogy tehetősek vagyunk még akkor is, ha nem ez a valóság. Egészen biztos tehát, hogy a széf diszkrétebb elhelyezésével megelőzhető lett volna ez az eset.

A másik elkerülhető tévedés az lehetett, hogy a páncélszekrény vélhetően nem volt rögzítve sem a padlóhoz, sem a falba. Ha így lett volna, a betörőnek szinte biztosan megoldhatatlan feladatot jelentett volna, hogy elvigye a széfet. Egy megfelelően rögzített széf ugyanis csak hosszú órák munkájával és a szükséges szerszámok tucatjaival mozdítható el a betörők pedig nem szeretik az időigényes feladatokat.