Minden, ami bűnmegelőzés

nbtblog

Iskolai erőszak - mi van a felszín alatt, mit tehet a szülő?

2017. augusztus 01. - bunmegelozes

Fáj a hasa, a feje? Mindenfélét kitalál, hogy ne kelljen iskolába menni? Nem beszél a barátairól? Talán azért, mert csak ellenségei vannak a suliban. Mi okozza, mit okozhat, hogyan kezelhető az iskolai erőszak? Ezt kérdeztük két szakembertől, akik napi szinten találkoznak a jelenséggel, és feladatuk a probléma kezelése is. Sorozatunkban egy pszichológus és egy tapasztalt pedagógus segít körüljárni a problémát. Sorozatunk korábbi részeiben azt jártuk körül, hogy mi az iskolai erőszak gyökere, milyen megoldásai lehetnek egy pedagógusnak. A harmadik, befejező részben egy konkrét példát láthatunk, és megtudjuk, hogy mit tehet a szülő, aki érzékeli, hogy gyereke erőszak, zaklatás áldozata az iskolában.

Kispéter Andrea, pedagógust arra kértük, hozzon egy példát a pályafutásából arra, amikor sikeresen oldottak meg egy az iskolai erőszakhoz kapcsolódó ügyet. A tanár szerint ez mindig nagyon szövevényes, sok részletből összeálló feladat, amely a környezettől és a pedagógustól is empátiát kíván.

"Egy cukrászokból és pincér tanulókból álló osztályban pszichológia felmérést végeztek az iskolánkban. A felmérés közben kisebb feszültséget tapasztaltunk az osztályban. Az egyik lány többször hátrafordult, és valamiről vitázott a mögötte ülő lánnyal. Amikor rájuk szóltunk, elhallgattak. Hiába kérdeztük, mi a probléma, nem válaszoltak. A felmérés után az osztály tagjai elindultak kifelé a teremből, a felmérést végző pszichológus még néhány tanulóval beszélgetett. Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy az elöl ülő lány, aki a pszichológus mellett állt, hátranéz, és elkezd kiabálni. A másik tanuló pedig hátulról hirtelen elkezd rohanni előre, és megállíthatatlanul nekiront a másik lánynak, megragadja a torkát és rázni kezdi. A közelben álló két fiú, és természetesen a kollégával együtt mi is, azonnal odaléptünk, és leválasztottuk a lányt a másikról. A bántalmazott lány kirohant vérző orral, a kollégám pedig utána ment. Én ottmaradtam a másik, szintén nagyon zaklatott lánnyal, aki szinte reszketett a visszafojtott agressziótól. A pszichológus viselkedése meglepő volt, mert megkérdezte, hogy szükség van-e rá, mert neki mennie kell, és a választ meg sem várva távozott a mérőlapokkal. Az igazgatót értesítettük, de jeleztem, hogy a problémát meg tudjuk oldani. A beáramló kíváncsi osztálytársakat kiküldtem, majd a támadó lánnyal kezdtem foglalkozni. Kértem, hogy nézzen rám, és velem együtt lassan vegye a levegőt. Amikor kicsit lecsillapodott, akkor kinyújtottam a kezem, és mondtam, hogy fogja meg, ha szeretné. Amikor megtette, érezhetően még mindig remegett. Megkérdeztem, hogy most már tudunk-e beszélni. Kértem, hogy mesélje el, mi történt" - meséli Kispéter Andrea. Kiderült, hogy a konfliktust egymás provokálása, becsmérlése okozta.

"Amikor becsöngettek, mivel még egy órám volt az osztállyal, úgy gondoltam, hogy mediációs módszerrel megpróbálom feloldani a konfliktust. Megkérdeztem az érintetteket és az osztályt, hogy szeretnék-e megbeszélni, hogy mi történt. Gyorsan beleegyeztek, mert mint kiderült, már régóta húzódott a feszültség a két lány között. Körbeültünk, és elmondtam nekik a beszélgetés szabályait: nem vágunk egymás szavába, megszakítás nélküli beszédidő lesz, "én közléseket" akarok hallani, azaz nem egymás viselkedéséről beszélünk, hanem a saját érzéseinkről és nem minősítünk. Elfogadtuk, hogy ezt betartjuk. Először a bántalmazott lány mesélte el a történetet, majd a másik is a saját érzéseit és viselkedését. Az osztály meglepően türelmesen és figyelmesen hallgatta végig őket, kibírták, hogy nem szóltak közbe. A diákok ezután lehetőséget kaptak a véleménynyilvánításra, természetesen a lefektetett szabályok betartásával. Kiderült, hogy a bántalmazó lány pszichológushoz jár, mert dühkezelési problémái vannak, de ezt az osztály nem tudta eddig. A másik lánynak pedig otthon vannak problémái, elsősorban verbálisan bántalmazzák, amiről szintén nem tudtak a többiek és a tanárok sem. A látszólag egyértelmű agresszor és áldozat helyzetről kiderült, hogy sokkal mélyebb problémák húzódnak meg a háttérben, amelyeket nem fegyelmi büntetéssel lehet megoldani" - részletezte a pedagógus, hogy mennyire szövevényes tud lenni egy-egy ilyen eset.

"A bántalmazott lány elismerte, hogy valóban provokált, de nem számított erre a válaszreakcióra. A megállapodás arról szólt, hogy elismerték, a kialakult helyzetben mindketten hibásak, továbbra sem kedvelik egymást, de nem keresik a konfliktust. Mindkettőnek vannak barátai az osztályban, akik vállalták, hogy segítik őket abban, hogy elkerüljék egymást és a hasonló helyzeteket, mert az ő felelősségük, hogy ne biztassák a barátaikat olyan viselkedésre, amelyben sérülést okozhatnak egymásnak és önmaguknak, és amely a későbbi életükben problémát okozhat" - mondta el a tanár, aki az egész osztály és az érintettek barátainak segítségével oldotta fel a régóta tartó ellentétet. Kispéter Andrea tapasztalatai azt mutatják, hogy egy ilyen csoportos beszélgetés sokszor segít a fiataloknak, akik gyakran nincsenek tisztában azokkal a lelki folyamatokkal, amelyek a tetteiket irányítják, ezért nem is tudnak uralkodni az érzelmeiken.

Mit tehet a szülő?

Azzal, hogy gyermekét iskolába küldi a szülő felelőssége nem ér véget. A pedagógus munkáját ki kell egészítenie, együttműködni az iskolával. Nem háríthatjuk át a nevelés munkáját teljesen a pedagógusokra. Ha figyelünk a gyerekünkre, észrevehetjük a jeleket, amelyek arra utalnak, bántják, megverik, megalázzák a suliban. Sokan azt hiszik, ilyenkor nincs mit tenni, vallja Tóth József, pszichológus, aki szerint mindenképpen megéri végigjárni a sokszor kudarcokkal tarkított utat.

“Amint az első ember, akit megkeresnek a problémával elfordítja a fejét, elbagatellizálja az ügyet, sok szülőnek elmegy a kedve a további próbálkozástól, holott a megfelelő szakemberek léteznek. Ha elutasítással találkoznak, azt jelenti: nem sikerült megtalálni a megfelelő embert. Ilyenkor tovább kell keresni. Léteznek telefonos segítők, családsegítő szakemberek, pszichológusok, mediátorok, gyermekjóléti szolgálat, áldozatsegítők... Akármilyen bizalmatlanok is vagyunk, bízni kell az intézményrendszerben, és addig kilincselni, amíg nem találnak valakit aki meghallgatja a problémát, és tesz is ellene. Számtalan lehetőség van arra, hogy megoldást találjon egy aggódó szülő” - véli a szakember, aki maga is tanárként dolgozik.

 “Sokan úgy érzik, ha szakemberhez fordulnak a gyerekük problémáival, az valamiféle beismerése annak, hogy nem elég jó szülők, ez azonban butaság. Ezt a szégyenérzetet le kell győzni, mert minden család életében jöhetnek olyan gondok, amelyek külső segítség nélkül megoldhatatlanok. Még mindig tartja magát a tévhit, hogy bolondok járnak pszichológushoz, én viszont úgy fogalmaznék: bolond, aki nem megy pszichológushoz, ha kell. Ha a gyerekünk vakbélgyulladást kap, nem állunk neki mi magunk megműteni. A pszichológiai problémákkal sem más a helyzet. Sok szülő esik abba a hibába, hogy miközben megpróbál mindent megadni a gyerekének, a legdrágább dologgal nem tudja megajándékozni a csemetéjét, ez pedig az ideje” – összegzi tapasztalatait a pszichológus.

A pszichológus szerint a megfelelő magatartással elkerülhető az áldozat szerep. “Ha egy baromfiudvaron az egyik kapirgáló kiscsirke megsérül, és akárcsak egyetlen vércsepp is megjelenik, a társai sokszor addig csipegetik, amíg belepusztul. Hasonlóképpen működik ez a gyerekek között is. Akin észreveszik, hogy zaklatható, azt zaklatni is fogják. Az agresszor kiszagolja, hogy kiből lehet áldozat” - érzékelteti egy mindennapi példával az iskolai erőszak természetét Tóth József, pszichológus, aki szerint a megfelelő fellépés is tanulható. Sokszor csak ennyi hiányzik ahhoz, hogy ne kerüljön célkeresztbe az ember.

Sokan a sportra esküsznek, és jó helyen tapogatóznak a pszichológus szerint, a legnagyobb haszna az edzéseknek a megfelelő fellépés megtanulása, de nemcsak a sport, más személyiség fejlesztő, jellem építő tevékenység is kiválthatja ezt a hatást. "Sokan mondják, akiket iskolai bántalmazás ért, hogy csak túl akarják élni a napokat a suliban, és annyi biztos, hogy ez rossz hozzáállás” - összegez Tóth József.

Háromrészes iskolai erőszakkal foglalkozó sorozatunk célja a jelenség bemutatása, és a megoldási stratégiák keresése volt. Ha valamilyen tanulságot szeretnénk levonni az elhangzottakból, az talán az lehetne, hogy egy komoly, a diákokat nagy számban érintő problémáról van szó, amelynek a megoldására a gyerekek egyedül nem képesek. Bár fontos, de nem elég a kortársak segítsége sem, hiszen ők sem tapasztaltabbak vagy felkészültebbek, mint a konfliktusban szemben álló felek. Ami elengedhetetlen a megoldáshoz az a felnőttek közreműködése, az együttérző, konstruktív hozzáállás, a megfelelő segítség, a pedagógusok, a pszichológusok és a szülők eltökélt együttműködése.