Minden, ami bűnmegelőzés

nbtblog

nbtblog

Nyerjen akár 15 milliót bűnmegelőzésre!

2015. október 06. - bunmegelozes

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet. Összesen 100 millió forint kerül támogatásként a sikeres pályázókhoz. Itt a lehetőség, hogy saját lakóhelyét biztonságosabbá tegye. Akár 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet új innovatív elképzelésével, szerezhet pénzt régen dédelgetett, de még megvalósításra váró projektjeire.

Ha képes megtervezni egy hosszú távon fenntartható, a helyi igényekre szabott programot, ne hagyja ki a lehetőséget: keressen partnereket, és pályázzon! A pályázati támogatás 100 százalékos intenzitású, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosítani.

Milyen programokat, pályázatokat várunk?

A pályázati keretösszeg négy fő kategóra között oszlik meg. Az “1. komponensbe” kerülnek a pályázatok, amelyek a település határán átnyúló, az adott település vonzáskörzetét is bevonó elképzeléseket vázolnak, és helyi bűnmegelőzési lehetőségekre fókuszálnak. A helyeben jelentkező problémák felderítése, jelzése, és az azokra reagáló programok vagy képzések kialakítása, és a lakosság minél aktívabb bevonása a legfőbb szempont ebben a kategóriában. A pályázat másik fő témája a gyerekek és a fiatalok áldozattá és elkövetővé válásának megelőzése. Olyan komplex modellprogram kialakítására és megvalósítására lehet pályázni a második komponensben, amely megoldást kínál a bűnmegelőzési szakemberek képzésének kérdéseire is, illetve javítja a bűnmegelőzésben érintett civil szervezetek és állami intézmények közötti együttműködést is.

A 3. komponensben az elítéltek, javítóintézeti neveltek, pártfogoltak személyiségfejlesztését, munkaerőpiaci esélyeinek növelését célzó programok indulhatnak. Emellett az “alternatív szankciók” és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítését, a fogvatartottak és javítóintézeti neveltekkel foglalkozó szakemberek képzését és érzékenyítését hangsúlyozó terveket várunk ebben a kategóriában.

_mg_8567.JPG
A negyedik témakörben a külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítását szolgáló tanyaprogram kidolgozására és megvalósítására lehet pályázni. Támogatás szerezhető korábbi sikeres program folytatására és fenntartásához is. Gyors és hatékony védekezési mechanizmusok kidolgozása és alkalmazása, az érintettek biztonságérzetének növelése, a 24 órás információáramlás formájának kialakítása és működtetése lehet a pályázat tárgya, illetve a hálózatépítés, a szakemberek képzése és továbbképzése.

Pályázat benyújtására jogosultak:
1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő intézménye
2. települési önkormányzati szövetség, társulás
3. költségvetési szerv (kivéve: minisztérium)
4. non-profit szervezet
5. bevett egyház

A pályázatok beadási határideje 2015. november 5. (csütörtök) 24:00 óra. A támogatott projekteket 2016. május 15-ig be kell fejezni. A részletes pályázati kiírásért kattintson ide!

A pályázat keretösszegének teljes forrása Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény, 1. melléklet, XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 19. alcím Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása fejezeti kezelésű előirányzata (ÁHT azonosító: 342695).

süti beállítások módosítása