Minden, ami bűnmegelőzés

nbtblog

nbtblog

Bűnmegelőzési ötlete van? Pályázzon!

2016. október 27. - bunmegelozes

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet. Összesen 155 millió forint kerül támogatásként a sikeres pályázókhoz. Itt a lehetőség, hogy saját lakóhelyét biztonságosabbá tegye. Ha képes megtervezni egy hosszú távon fenntartható, a helyi igényekre szabott programot, ne hagyja ki a lehetőséget: keressen partnereket, és pályázzon! A részletes pályázati kiírás és útmutató ezen a linken érhető el.

Milyen programokat, pályázatokat várunk? 

A pályázati keretösszeg négy fő kategória között oszlik meg. Az 1. komponensbe kerülnek a pályázatok, amelyek a település határán átnyúló, az adott település vonzáskörzetét is bevonó elképzeléseket vázolnak, és helyi bűnmegelőzési lehetőségekre fókuszálnak. A helyben jelentkező problémák felderítése, jelzése, és az azokra reagáló programok vagy képzések kialakítása, és a lakosság minél aktívabb bevonása a legfőbb szempont ebben a kategóriában.

A komponens másik területe a külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítása. Ennek érdekében támogatni kívánjuk tanyaprogramok kidolgozását és megvalósítását, korábbi sikeres programok folytatását és fenntartását, az itt élők sérelmére elkövetett jogsértések értékelő-elemzése alapján visszaszorításukra gyors, hatékony védekezési mechanizmusok kidolgozását és alkalmazását, az érintettek biztonságérzetének növelését, gyors, 24 órás információáramlás formájának kialakítását és működtetését, hálózatépítést, szakemberek képzését és továbbképzését.

A pályázat másik fő témája a gyerekek és a fiatalok áldozattá és elkövetővé válásának megelőzése. 
2. komponensben olyan komplex modellprogram kialakítására és megvalósítására lehet pályázni, amely megoldást kínál a bűnmegelőzési szakemberek képzésének kérdéseire is, illetve javítja a bűnmegelőzésben érintett civil szervezetek és állami intézmények közötti együttműködést is.

Az áldozattá válás megelőzése a bűnmegelőzés egyik leghatékonyabb és leggazdaságosabb módszere, így szükség van olyan programokra, amelyek kiemelten fókuszálnak arra, hogy miként jutnak el az állampolgárokhoz a megelőzéséhez szükséges információk. A helyreállító igazságszolgáltatás koncepciója szerint az áldozat nemcsak egy speciális, az esetről közvetlen ismeretetekkel rendelkező tanú, hanem olyan személy, akinek érzelmi, pszichikai, fizikai, végső soron anyagi rehabilitációja, társadalmi integrálása az egész közösség érdekében áll.

3. komponens keretében megvalósítani kívánt projekteknek ezért kiemelt feladata olyan programok kidolgozása, amelyek elősegítik az áldozattá válás elkerülését, valamint a bűnözés okozta káros hatások csökkentését és a bűncselekményeket elszenvedő személyek társadalmi, erkölcsi sérelmeinek enyhítését.

A prevenció egyik sajátos területe a bűnismétlés megelőzése. Fontos figyelmet fordítani azokra is, akik egyszer vagy többször már követtek el bűncselekményt. Nevelésük, oktatásuk, fejlesztésük révén elérhető, hogy a szabadságvesztésük letöltését követően a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak. A 4. komponens fő célja ezért olyan programok támogatása, amelyek az elítéltek, javítóintézeti neveltek, pártfogoltak személyiségfejlesztését, munkaerő-piaci esélyeinek növelését célozzák. Fontos emellett a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében az alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése, a fogvatartottak és javítóintézeti neveltekkel foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése és érzékenyítését célzó programok megvalósítása.

Pályázat benyújtására jogosultak:

Az 1. komponens esetében:

  1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
  2. települési kisebbségi önkormányzat;
  3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
  4. költségvetési szerv; amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
  5. non-profit szervezet;
  6. bevett egyház;
  7. a b) tevékenység esetében kizárólag Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Rendőr-főkapitányságai.

A 2. és 3. komponens esetében:

  1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
  2. települési kisebbségi önkormányzat;
  3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
  4. költségvetési szerv; amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
  5. non-profit szervezet;
  6. bevett egyház.

A 4. komponens esetében:

  1. kizárólag büntetés-végrehajtási intézet és intézmény, javítóintézet


Pályázat benyújtása:
Egy pályázó csak egy mikro és egy makro pályázatot nyújthat be kivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be!

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Belügyminisztérium által működtetett Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: EPER) szoftveren keresztül

http://eper.hu/eper/paly/palybelep.aspx

A pályázatok beadási határideje 2016. december 19. (hétfő) déli 12:00 óra
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben a beadási határidőn belül véglegesítésre került. A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval még nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell magát az EPER-ben.

A pályázati díj mértéke pályázatonként 20 000 Ft, azaz húszezer forint. A pályázat keretösszegének teljes forrása Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény, 1. melléklet, XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 19. alcím Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása fejezeti kezelésű előirányzata (ÁHT azonosító: 342695). A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A rendelkezésre álló keretösszeg: 155 000 000 Ft, azaz egyszáz-ötvenötmillió millió forint. A négy komponens közötti forrásarány meghatározása a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján történik.

  1. Makro pályázatok esetén

Egy pályázatra fordítható támogatás bruttó összege: minimum 6 millió forint – maximum 10 millió forint. A pályázati támogatás 95%-os intenzitású, azaz a projekt összköltségvetésének 5%-a saját forrásból kerül megvalósításra. A saját forrás kizárólag pénzbeli forrásként állhat rendelkezésre.

  1. Mikro pályázatok esetén

Egy pályázatra fordítható támogatás bruttó összege: minimum 1 millió – maximum 5 millió forint. A pályázati támogatás 100%-os intenzitású, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosítani A pályázati kiírás és útmutató az elektronikus pályázati adatlappal együtt képezi a pályázati dokumentációt, ezek együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.

süti beállítások módosítása