Minden, ami bűnmegelőzés

nbtblog

nbtblog

Csak 10 percünk van a jeges vízben

2017. január 17. - bunmegelozes

Ha leszakad alattunk a jég, az erősen lehűlt vízben izmaink körülbelül 10 percig tudnak mozogni. Nem sok időnk van tehát arra, hogy kikerüljünk a veszélyes helyzetből, ezért sem mindegy, hogy hogyan használjuk azt fel. Mit tegyünk, hogy ne történjen meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?


Korcsolyázni persze a műjégpályán a legbiztonságosabb, a mostanában tapasztalt extrém hideg időjárás miatt azonban a szabad vizek is befagyhatnak, és nagyon csábítóan hat egy-egy havas vagy csillogó felszín, ám a jég vastagsága sokszor a pár centimétert sem éri el, ez pedig nem tartja meg az embert. A gyerekekre különösen vigyázni kell ilyenkor, hiszen veszélyérzetük sokszor nem figyelmezteti őket. A szülői felelőtlenség balesettel járhat, tragédiába torkolhat, sőt jogkövetkezményt vonhat maga után.

A szabad vizek felszínén kialakuló jégre csak akkor lehet rámenni, ha az összefüggő, kellően vastag, és nem mozog. Ha tilos jelzés el van helyezve a tó, vagy folyó partján, akkor ténylegesen tilos és balesetveszélyes rálépni. Ha biztonságos jégre merészkedünk, figyeljünk rá, hogy ne egy csoportba verődve, ne is egyvonalban haladjunk a jégen, mert így könnyen megrepedhet és beszakadhat az egy pontra koncentrálódó nyomás miatt. Ha recsegést, ropogást hallunk, az baljós jel. Ilyenkor feküdjünk hasra, és kússzunk egy biztos pont, mondjuk a part vagy egy stég felé.

Ha beszakadt alattunk a jég, ne essünk pánikba! Ez nem könnyű, de muszáj megőrizni a higgadtságunkat. Izmaink a hideg vízben csak rövid ideig tudnak mozogni, ezért kerüljük a széles mozdulatokat, mert további hőt veszítünk általuk! A kiegyensúlyozott légzés fontos stresszhelyzetben, ezért próbáljuk nyugtatni magunkat! Próbáljunk megkapaszkodni a repedés szélén, és lábbal lökjük magunkat a perem felé! Fontos, hogy ne kézzel, hanem leszorított könyökkel kapaszkodjunk a perembe, úgy próbáljunk meg kikerülni a vízből!

Ha mentésre van szükség, azt inkább bízzuk kiképzett szakemberekre (önkéntesek, polgárőrök, mentésre specializált egységek), mert kellő óvatosság, és szakismeret nélkül nagyobb bajt is okozhatunk. Ha a veszélyhelyzet olyan súlyos, hogy a késedelem veszéllyel járna, hasalva közelítsük meg a beszakadt területet, biztosítsuk egymást és többen vegyünk részt a mentésben egymás lábát fogva! Ha van rá mód, vigyünk magunkkal köteleket, hosszú botokat a kapaszkodáshoz!

Vízparton, jégen figyeljünk egymásra, a gyermekünkre, a jelekre, s ne kockáztassunk, akkor nem lehet baj! A jégen tartózkodás szabályainak megszegése szabálysértés, mely súlyos pénzbírságokat vonhat maga után. Ha gyermekünket tesszük ki veszélynek, akkor pedig büntetőjogi felelősségünk is felmerülhet kiskorú veszélyeztetése miatt.

süti beállítások módosítása